„A halogatás nagymestere vagyok. Elfelejtem, átpriorizálom a dolgaim, csakhogy ne kelljen belekezdeni.”
Kliensünk elismert szakértőként, szoros határidőkkel dolgozik. Munkáját csak tervezetten, magas fókusz mellett lehet időre teljesíteni. Napjait mégis szétszabdalja, idejét elfecsérli. Szinte mindennel úszik.
Nem volt nehéz a folyamat. Kliensem reflektív: nem csak kitűnően megfigyeli szokásait, de arról meglehetős pontossággal, helyzetéhez illeszkedően kellő iróniával beszél. Érti mit és miért csinál. Érti, bár nem szereti.
„Egyszerűen szétmennek a napjaim. Kávézom, aztán rendet rakok, elolvasom a privát mailjeimet, rendezgetem a file-okat és már ebédidő van. Elmegy az időm odabenn, aztán este pedig egy 3-4 órát dolgozom még otthon. A családdal pedig nem tudok eleget lenni.”
Viselkedésváltozással dolgoztunk. Megtapasztaltattuk a másik, a kívánatos viselkedést, annak hatását és következményeit. Nevet adtunk, modelleket hívtunk segítségül. Ezeken keresztül ugyanis könnyebb a felismerés, sok esetben a változás is.
Energia kérdőívünk segítségével kliensem könnyen azonosította azokat a területeket, amiken rendszeresen elakad és ahol energia hiányos volt. Ezen területekre speciális, napokon belül kipróbálható új mintákat, reakciókat dolgoztunk ki, amiket naplózott és a heti találkozónkon feldolgozott.
A rövid folyamat során kliensem új szokásokat talált ki és vezetett be életébe. Eddig úgy tűnik, sikeresen.






